[caption id="attachment_6204" align="alignleft" width="168" caption="Kulcslyukon keresztül sóvárgok a boldogságom után"]
[/caption]
Egy tegnapi kliensemmel dolgozva, már amikor a problémakört leírta éreztem, hogy erőteljes önszabotázzsal lesz dolgunk. A kép, ahogy lefestette megéléseit:
"Állok egy nagy, kétszárnyas ajtó előtt és a kulcslyukon kukucskálok be. Az ajtó mögötti szobában, tudom, hogy ott a boldogságom. A boldogság, az életöröm, a siker szobája. Még, ha sikerül is kinyitnom az ajtót, esetleg be-belépni pár percre, biztosan kirohanok, mert nem hiszem el, hogy megérdemlem, megélhetem, tényleg ilyen könnyen enyém lehet a siker, tartósan boldog és elégedett lehetek.De legtöbbször ki sem merem nyitni az ajtót, vagy azonnal becsukom, amint meglátom a benti lehetőségeket."
Azt hiszem sokunk megélései hasonlítanak ehhez az érzéshez. A kineziológiai tesztelés során azt találtam, hogy a céljai megvalósításában nagyon magas (93%) életerőt tud mozgósítani. Azaz óriási erőkkel, lelkesedéssel indul neki mindennek, amire vágyik, amit célul tűz ki. Tesztelni szoktam a negatív erőket is, a pillanatnyilag ható visszahúzó erőket. Ennek a százalékos aránya is meglepő eredményt hozott: 91%. Azaz, amilyen hatalmas erővel indul a célmegvalósításban majdnem ugyanakkora erővel húzza, jobban mondva rántja magát vissza.
A bennünk dolgozó pozitív életerők és a negatív, visszatartó erők egyfajta erőtengelyen hatnak., összegük (pozitív erő mínusz ellenerők) megadják az illető hatásfokát. Ha valaki ilyen erőkkel indul és ilyen ellenerőket tapasztal maga és a sikere ellen, akkor egy idő után felmerül benne, hogy van-e értelme állandó és hatalmas kudarcélmények ellenében is akarnia előre menni. Az esetek többségében, ekkora önszabotázzsal középkorukra az emberek feladják a terveiket, álmaikat...A boldogság-szobája csak álom lesz és ők sóvárogva kukucskálnak be a kulcslyukon. Később már ezt sem teszik, mert már "megtanulták" (azaz az önszabotázsukkal megtanították maguknak), hogy nincs értelme küzdeni, úgysem lehet az ajtón bemenni, főleg nem lehetséges számukra tartósan bent maradni. Így legkésőbb a negyvenes éveikre belefásulnak az életükbe, a kitaposott utakat járják, testük és gondolkodásuk merevvé válik.
Pedig csak meg kellene találni, hogy milyen visszatartó erők működnek az életükben!
***
Oprah Winfrey:"Az élet egyetlen valódi értelme, hogy azzá az emberré válj, akivé mindig is válni szerettél volna...mielőtt mások beleavatkoztak volna az életedbe."
Az önmegvalósított ember jellemzője, hogy tudja ki őt, mit akar és tisztában van a céljai megvalósításához szükséges belső erőforrásaival, külső segítség szükségleteivel és mindkettőt bátran, könnyedén és magától értetődően használja.
Ahhoz, hogy megvalósíthassunk bármit is az életünkben szükség van az alábbiakra:
1. önismeret, pozitív énkép
2. önelfogadás és önszeretet
3. önmagunkba és a céljaink megvalósulásába vetett hitünk (jobban mondva a bizonyosság, hogy valóban meg fog történni és ott leszünk, ahová vágyunk)
4. vágyaink, álmaink és céljaink ismerete (megfogalmazása, kitűzése)
5. az önszabotázs technikáink felismerése és felszámolása, azaz önmagunk felszabadítása a káros hitrendszereinktől, visszafogó blokkjainktól, lelki-gátjainktól.
"Két igaz pillanata mindenkinek van: a születése és a halála pillanata, mely két kapun egyedül mehetünk csak végig. " - legyen több ilyen pillanatod!
Te szereted önmagad?
Erre a kérdésre lehet, hogy azonnal rávágod "igen" vagy "oh nem, én aztán biztosan nem szeretem önmagam". Az, hogy valóban szereted-e önmagad kiderül a következő 10-es listából. Olvasd végig az egyes pontokat, válaszolj rájuk őszintén, hisz önmagad előtt nincs rejtegetnivalód.
- hogyan gondolkodsz önmagadról
- szánsz-e magadra minőségi időt
- megadod-e magadnak testileg-lelkileg-szellemileg a feltöltődési lehetőségeket
- élvezed-e az életedet
- megengeded-e magadnak a örömforrásaidat
- jó kapcsolatban vagy-e a körülötted élőkkel
- harmóniában élsz-e a világgal és a kozmosz törvényeivel
- tudod-e szeretni a környezetedet
- elfogadod-e a testedet
- el tudsz-e merülni egy orgazmusban
"Amikor elfogadom önmagam és az érzéseim, úgy ahogy vannak, akkor válok teljessé. Nem hasadok többé két egymással állandóan megküzdő félre. Nem kell többé egyik felemet sem elítélnem, megítélnem, elvetnem. Önmagam elfogadása és szeretete napról napra növeli életerőmet. Így képessé válok meggyógyítani önmagam és az életem minden részét. Felébreszthetem a transzformációból (belső átalakulás, fejlődés) fakadó erőt."
Miért ennyire fontos az önszeretet?
...mert önmagad szeretete minden más szeretetnek az alapja.
Egyrészről az önelfogadáson alapuló önszeretet meghatározza a saját magadról alkotott képedet, az énképedet. A pozitív énképpel rendelkező emberek pedig mindig boldogabbak, sikeresebbek az élet minden területén.
Másrészről az önszeretet képességére épül mások szeretetének képessége. Aki "csak másokat akar szeretni", miközben önmagáról lekicsinylő véleménye van, öngátló és önsorsrontó életet él, valójában a szeretet rabja. Nagy valószínűséggel azért akar másoknak jót, hogy azok szeressék őt, jó véleménnyel legyenek róla, elfogadják, tartozhasson valahová. Ezért aztán mindent elkövet, hogy megfeleljen a számára fontos embereknek. A megfelelési kényszer pedig önmegtagadással és rendszerint önámításokkal jár együtt.
Honnan veheted észre, hogy önmegtagadásban vagy?
A kifelé forduló élet, a másokra való kényszeres odafigyelés, amikor azért figyelsz a környezetedre, hogy őket kiszolgáld, ők jó véleménnyel legyenek rólad, végre elismerjenek, megadják neked azt, amire vágysz vagy legalábbis ne bántsanak, ne kelljen konfrontálódni velük. Az az ember, aki másoknak akar megfelelni, rendszerint ezt azért teszi, hogy ne kelljen fájdalmakat, szenvedést megélnie. Elkerülésben van és legfőbb célja, hogy ne bántsák. Mindezek mögött szeretetlenség áll, a szeretetre való vágyódás, a szeretetérzés kielégületlensége.
A szeretetlenség életérzése nem egy pillanat alatt alakul ki. Egyfajta beidegződés ez is. "A szertett vagyok / nem szeretnek" is egy minta, ami vagy negatív és a hiány állapotára koncentráló, vagy pozitív irányú a VAN állapotára irányuló. A szeretetlenség legjellemzőbb érzései az "engem nem szeretnek", "nem vagyok szeretetre méltó" vagy "nem érdemlem meg a szeretetüket" életérzések. Ezzel ellentétben a "Szeretett vagyok, szeretnek" (tudat)állapota a vanság állapotára, a szeretettség melengető és biztos talapzatot adó érzetére épül.
A beidegződések lényege, hogy bizonyos minták, (idegi kapcsolatok és reakciós lefutások ) milyen irányban járatódtak be, erősödnek meg. Ha valakit már magzati korában elutasítottak (akár létében, akár nemében) az az ember jó eséllyel a szeretetlenség mintájával fog küszködni egész életében, a biztonságérzetében, önmagában és másokba vetett hitében talán soha nem lesz teljes. Az élete során minél több negatív ehhez a mintához tartozó, ezt erősítő események érik, a "nem vagyok méltó a szeretetre" életérzése erősödik és a személyiség meghatározó alapjává válik.
Önszeretet és biztonságérzet
Az önszeretet képessége attól függ, hogy az életünk elején, az ún. szenzitív időszakokban megkaptuk-e az elfogadást, a szeretetet, a törődést, az odafigyelést, az érintést és a szeretet más formáit. Ez adja a biztonságérzetünk alapját. Az a gyermek, akit a szülei terveztek és vártak, akit úgy ahogy volt elfogadták - akár fiúnak, akár lánynak született és akármilyen képességekkel, viselkedésmintákkal (befordulás vagy éppenséggel hiperaktivitás), kényszerű szeretetnyerő technikákkal (pl. hiszti) élt gyermekkorában.
A ránk adott környezeti reakció határozza meg az énképünket. Ha szeretetteljesen és elfogadón bántak velünk, megerősödik bennünk az a tudat, hogy "velünk minden rendben van'". Ha azonban elutasítóan, ridegen bánnak velünk, büntetnek, bűntudatot ébresztenek bennünk, szidnak és vernek, akkor ezen idegi lefutások erősödnek meg bennünk önmagunkkal kapcsolatban. Kialakul a gyenge önértékelés, az önbizalmi problémák, a negatív énkép és mindehhez önszabotázs technikákat társítunk.
Egyszerűen addig ügyeskedünk, míg megfelelünk a bennünk élő - mások által kialakított! - képnek. Ha ehhez az kell, hogy sikertelenek, szegények, kudarcokat megélők legyünk...hát bizony ezt is elérjük. Ez már jócskán az önszabotázs területe.
Amikor az alábbiak közül akár egy is igaz, rád, önmegtagadásban vagy:
- a napirendedben nem szerepel az önmagadra fordított minőségi idő (pl. kikapcsolódás, feltöltődést adó tevékenységek, élmények)
- a napi teendő listádon mindenki más helyet kap, csak önmagad nem (mindent elintézel, leszervezel és a nap végén holtfáradtan rogysz össze, önmagadra már nem jut sem testi-sem lelkierőd)
- döntési helyzetekben bizonytalan vagy, másokat kérdezgetsz, a véleményük, a rálátásuk vagy éppenséggel a jóváhagyásukra, támogatásukra várva
- halogatod az ügyintézéseket, a döntések meghozását, elodázod a változást hozó találkozásokat, beszélgetéseket
- a teendőid, a megoldásra váró problémák egyre csak gyűlnek, egy problémamegoldó automatává válsz
- a döntésedet az határozza meg, hogy nehogy konfliktusba kerülj a környezeteddel, rosszallást válts ki
A szeretet rabjai
Az önmegtagadásnak és az önszabotázsnak sok oka lehet (lásd az erről készült kutatási összegzéseimet), de az egyik legjellemzőbb a szeretethiány. Az, hogy az érzékeny magzati, csecsemő és kisgyermekkorban megkaptuk-e a nekünk járó szeretet és főleg olyan módon kaptuk-e, ahogy az nekünk szükséges volt. Azaz úgy szerettek-e bennünket, ahogy arra vágytunk. Minden más szeretetkinyilvánítás bár jobb mint a semmi, de attól még érezhettük úgy, hogy nem szeretnek bennünket. A szeretetvágy a legelemibb lelki késztetésünk, mindenképpen kielégülésre törekszik. Azaz a szeretet megszerzésének rabjaivá válhatunk és a szükséges adagot különböző praktikákkal érjük el, csikarjuk ki a környezetünkből...ha másképp nem megy.
Úgy szeress, ahogy nekem jó
Utalnék itt a szeretetnyelvekre és arra, hogy szeretetigényünk csak akkor elégül ki, ha a megfelelő módon, az általuk értelmezhető "szeretetnyelven" kommunikálják felénk. Ha arra vágyunk, hogy elismerő szavakat kapjunk, akkor valóban megdicsérnek bennünket, felnéznek ránk, a helyett, hogy jól megveregetnék a hátunkat vagy kapnánk egy csokor virágot. Ha az ölelésre, érintésre vágyunk, akkor nem sokat tudunk kezdeni a nekünk vásárolt ajándékokkal vagy azzal, hogy a kedvünkben akarnak járni. Persze érzékeljük és a semminél jobban örülünk neki, de a kielégületlenség érzése, az, hogy nem szeretnek igazán - az bennünk marad, mérgezi a kapcsolatainkat, és legfőképpen önmagunkat.
December 12. Önszabotázs helyett Szeresd és valósítsd meg önmagad!
Az önszabotázstól az önszeretetbe című önismereti-önfejlesztő napon mindezekkel foglalkozunk, elméleti, gyakorlati és blokkoldást nyújtó tréningrészekkel:
1. "Az önszabotázstól az önszeretetbe" előadás: az önszabotázs okainak, technikáinak összefoglalása, a miértjeinek megvilágítása, a kiutak és öngyógyítási lehetőségek rendszerbe szedése
2. Önszabotázs helyett szeresd önmagad" mintafeltárás és oldás a személyiség integrációs tréning módszerével, családállítás+pszichodráma+rekonstrukciós kineziológia, a saját és környezeti szeretetmintáink felismerése, a szeretet áramlását akadályozó blokkok oldása a női és férfi vérvonalakon, a generációs és az inkarnációs mintázatból
3. Szeretem önmagam - szeretnek engem - szeretek másokat, megengedem, hogy szeressek és szeressenek - dinamikus meditációs program, hogy mindazt, amire vágysz a valóságban is megélhesd, beleléphess, gyakorolhasd és belerezeghess az új valóságodba.
